Örömmel üdvözöljük
honlapunkon.
A Pannonhalmi Kézmíves Tér az ezeréves
Pannonhalmi Bencés Főapátság tövében, a város központjától 100 méterre
található.
2010 májusában azzal a céllal nyitottuk meg szép, szabadtéri környezetben a
teret, hogy megmutathassuk az embereknek a kézzel készített magyar termékek
másságát, különlegességét, egyediségét. Hadd lássanak míves munkákat
és különbséget tudjanak tenni a bóvli, a giccs és az igazi érték között.
A kialakításnál arra törekedtünk, hogy a betérő nézelődőt, vásárlót igazi kézműves
vásári hangulattal fogadjuk. Szeretnénk helyet adni népművészeknek,
iparművészeknek, akik saját maguk által készített portékáikat szívesen
megmutatnák és kínálnák a hazai vendégek és a külföldi turisták számára.
Szombat délelőttönként "FINOMSÁGOK CSERE-BERE VÁSÁRA" várja a
betérőket. Lehetőséget szeretnénk biztosítani elsősorban a környékbeli kistermelőknek
a piacra jutásban, a vásárlóknak pedig abban, hogy elfogadható áron minőségi
magyar élelemhez, portékákhoz jussanak, akár "csere-beré"-vel.
A téren folyamatosan van lehetőség árusításra. Fedett faházak, illetve
nyitott fasátrak állnak rendelkezésre, de saját-, vásárképhez illeszkedő stand
felállítása is lehetséges.
Amennyiben kedvet érez, hogy részt vegyen vásárunkon, szeretettel várjuk
jelentkezését.
Bővebb információt kaphat elérhetőségeinken, híreinkben.
Köszönjük, hogy benézett hozzánk!